Synta 80/600 ED APO és 102/1300 Makszutov-Cassegrain távcsövek tesztje

Mindenki tudja, hogy a jó asztrofotók készítésének sarkalatos - egyben legmacerásabb - pontja a vezetés kérdése. (Erre a konklúzióra a magam részéről rossz asztrofotók készítése során jutottam - gondolom, mások is. :-) Vezetés nélkül - amint az a galériában is látható - csak Fortuna kegye révén lehet elfogadható képeket készíteni. A mechanika rendben tartása ill. fejlesztése, az észlelések előtti gondos pólusraállás, az időigényes Scheinerezés és a felszerelt távcső minél tökéletesebb kiegyensúlyozása ellenére eddig 3-4 perc volt a leghosszabb expozíciós idő, ahol még kerekek maradtak a csillagok a képen - ráadásul persze messze nem minden esetben. Az expozíciós idő ilyen korlátozottsága sajnos arra kényszeríti az embert, hogy digitális kameráját minél nagyobb érzékenységen használja. Ennek viszont az az ára, hogy a képeken meglehetősen sok zaj halmozódik fel, szemcséssé téve a hátteret, amit utólag sem lehet teljesen eltüntetni a képekről.

Mivel 200/1000 Newtonomnak nincs annyi fényútja a fókuszírozón kívül, hogy off-axis guidert használhassak, a több megapixeles self-guiding CCD-kamerák pedig valószínűleg még jó ideig túl drágák lesznek, elkezdtem vezetőtávcsövet keresgélni. Az alábbi szempontok alapján igyekeztem választani:

- Ne legyen se túl nagy, se túl nehéz, hogy könnyű legyen kezelni, és ne terhelje túl az állványt.
- Túl kis átmérőjű se legyen, hogy a vezetéshez szükséges nagy (esetemben 200x, vagy nagyobb) nagyításokhoz is elég fényt gyűjthessen össze.
- Bár nem elvárt, hogy tökéletes képet adjon ekkora nagyítással, azért nem árt a jó optikai minőség, hogy esetleg a vezetésen kívül másra is lehessen használni.
- Végül pedig nem árt, ha kevesebbe kerül, mint az állvány és a főtávcső együttvéve :-)

A fentiek figyelembe vételével kértem kipróbálásra két távcsövet Szánthó Lajostól ( Távcső Szolgáltató Magyarország Kft. ). Mindkettő kínai Synta (SkyWatcher) gyártmány. Az egyik egy kis 80/600-as ED apokromát, a másik pedig egy 102/1300 Makszutov-Cassegrain. Ezeket kísérlem meg összehasonlítani a következőkben. Igyekeztem tőlem telhetően mindent leírni róluk, de azért senki ne várjon egy Gyulai Pál-féle tesztet, annyira nem vagyok profi.

Első ránézésre mindkét távcső a "megszokott" kínai kivitelhez képest (az meg mi? :-) mutatós, esztétikus küllemű, masszívan összerakott. Persze nem hasonlíthatóak egy Takahashi-hoz vagy ilyesmihez, pláne nem egy Rózsika által összeszerelt teleszkóphoz, de ez nem is elvárható tőlük. Így néznek ki a Newton hátára szerelve:

A képeken látszik, hogy különböző módon rögzítettem őket a Newton tubusgyűrűjére. Mindkét csövet lehet fotóállvány-fejre is rögzíteni az erre szolgáló szabvány csavarral. A képen az APO csak azért van fixen egy sínre csavarozva, mert nem volt elég erős fém (pl. Manfrotto) állványfejem, ami elbírta volna. Nem mintha nehezebb lenne a másik tubusnál, csak hosszabb és refraktor-módra kissé "orrnehéz". A Witty nevű, két tengely körül korlátozottan mozgatható, "piggyback" fényképezőgép-tartó pedig, ami a másik képen a Makszutovot tartja, nem volt elég stabil a refraktorhoz. Igazság szerint a Mak-ot is éppen csak hogy elbírja.

A tubusok alján levő (leszedhető) sínben helyezkedik el a fényképezőgép-csavart befogadó menet. A sín leszedésénél (ha esetleg tubusgyűrűt akarunk feltenni és útban lenne) az APO esetén vigyázni kell, mert a sínt tartó két csavarral szemben belül a tubusban anyák vannak, amelyeknek egyetlen vágya az objektívvel való közelebbi ismeretség.

Mindkét távcső tömege szinte grammra azonosan 2,4 kg. Az APO hossza (betekert fókuszírozóval) 60 cm, a Mak-é 33 cm. Mindkét tubus legnagyobb vastagsága kb. 12 cm. Az APO nyílása 80 mm, a Mak 102 mm, kb. 30 mm (30%) kitakarással. Utóbbi fénygyűjtő képessége (a tükör ki nem takart felülete) így kb. egy 95 mm átmérőjű refraktorénak felel meg, tehát elvileg valamivel nagyobb. Az APO természetesen fényerősebb (f/7,5, szemben a Mak f/13 fényerejével), így mélyég-fotózásra is alkalmas. A refraktornak elég mély (kb. 10 cm) párasapkája van, ami a Makszutovnál hiányzik. A Mak korrekciós meniszkusza és APO objektívje zöld bevonattal rendelkezik, utóbbi határozottan méregzöld.

Sem az APO objektívje, sem pedig a Makszutov korrekciós meniszkusza ill. segédtükre nem jusztírozható. Rózsika persze rögtön tudta a megoldást, hogy tudniillik egyszerű az egész, csak le kell valahogy szerelni a Mak korrekciós lemezét és beépíteni oda valami kütyüt... szóval mindegy, úgy értem, hogy fűrész nélkül, sima csavarhúzóval nem jusztírozhatók :-)

Lézer segítségével mindenesetre teszteltem mindkettőt. Az APO esetén arra voltam kíváncsi, hogy a fókuszírozó tengelye egybeesik-e az objektív közepével, ugyanis láttam már olyan lencsés távcsövet, ahol az okulárkihuzatba helyezett lézer alig találta el az objektívet. Nos, primitív mérési technikám hibahatárán belül a távcső megérdemli a "double bull's eye" minősítést: a lézer telibe találta a lencse közepét, ami remélhetőleg megegyezik az optikai tengellyel. (A képen ugyan a párasapka közepéhez, nem pedig a lencséhez belőtt céltábla látszik, de a tesztet ahhoz is megcsináltam, csak arról nincs fotóm.)

A Makszutov esetén azt vizsgáltam, hova verődik vissza a segédtükörről az okulárkihuzatba helyezett lézer fénye. Itt már kevésbé lett jó az eredmény, legalábbis a nem egészen 2x20 cm úton az 1 cm tévedés nem tűnik nagyon biztatónak. Nem tudom, mennyire befolyásolja ez a képalkotást, de biztos nem javítja. A teszt alapján nem lehet megmondani, hogy az okulárkihuzat vagy a segédtükör nincs középen, de miután egyiket sem lehet állítani, ez nem is számít. A főtükör viszont jusztírozható (dönthető) a hátlapon levő csavarokkal, bár ezzel nem kísérleteztem.

Az APO-nak 2 inches Crayford típusú fókuszírozója van, aminek maximális útja 7 cm. Nagyon finoman állítható, lötyögést nem tapasztaltam, fényképezőgéppel terhelve sem.

A Mak a szokásos főtükör-mozgatással fókuszálható, de kis méretéből következően temészetesen csak 1,25 inches okulárokat tud fogadni. A fókusz itt is finoman állítható. A távcső feltehetőleg nem mentes az ún. "image shifting" jelenségtől, de ennek vezetőtávcsőként való alkalmazáskor valószínűleg nincs túl nagy jelentősége. Kevésbé lényeges dolog, de annak, aki hozzám hasonlóan nincs hozzászokva a katadioptrikus távcsövekhez, érdekes, hogy közeli tárgyakat is könnyedén fókuszba lehet hozni.

Fényképezőgép felszerelésére alkalmas T2 menettel mindkét távcső rendelkezik.

Íme néhány tesztfotó, egyelőre még beltériek. A képek azonos helyről, kb. 8 m távolságból készültek, elég rossz megvilágítási viszonyok mellett. A következő kisebb képekre való rákattintással új ablakban megnyíló nagyobbak az eredeti 3072x2048 pixel méretű képekből kivágott darabok, de nincsenek átméretezve, sem más módon átalakítva, tehát eredeti felbontásúak. A bal oldaliak az APO-, a jobb oldaliak a Makszutov primer fókuszában készültek.

(f=600mm 2s f/7.5 ISO100)	(f=1300mm 8s f/13 ISO100)
(f=600mm 0.8s f/7.5 ISO100)	(f=1300mm 2s f/13 ISO100)

Az ég alatt kipróbálva a távcsöveket először a Holdat "kerestem fel". A kis APO-ban lélegzetelállító látvány: a kontraszt tűéles, színi hibára utaló lilás "ködnek" nyoma sincs a peremek körül. A kép nagy nagyításoknál sem esik szét, kis túlzással gyakorlatilag addig nagyítható, amíg van elég fény. 300x nagyításnál (3x TS APO Barlow, 6mm-es TSSW okulár) is élesre állítható, a nehézséget mindössze az jelenti, hogy egyrészt az én TSSW okulárom még nem a javított sorozatból való, ezért zavaró reflexiók lépnek fel benne, másrészt pedig ez a nagy látómezejű okulár alapvetően mélyég-objektumokra való, a Holdhoz és a bolygókhoz inkább egy jó orthoszkopikus okli vagy Super Plössl kellene. A nagyítás további növelésének nem annyira a képminőség romlása szab határt, mint az, hogy a nem túl nagy objektívátmérő miatt a kilépő pupilla átmérője 300x nagyításnál már alig több, mint 1/4 mm, amibe már nem könnyű belenézni. Rövidebb fókuszú okulárom nem lévén, kipróbáltam azt a konfigurációt, amikor a Barlow-ba először a zenitt ükröt tettem bele, és ebbe a 6mm-es okulárt. Így a fókusznyújtás már nem háromszoros, hanem kb. 4-4.5x-ös ami kicsivel 400x feletti nagyítást jelent. Az ilyen mértékű túlzott nagyításnak ilyen kis átmérőjű távcső esetén a gyakorlatban már persze semmi értelme, mivel semmi többlet információt nem hozhat elő - amit az objektív egyáltalán fel tud bontani, az már kisebb nagyításokkal is látszik. Csak arra voltam kíváncsi, hogy mennyire marad meg a kép integritása. Nos, a kép ekkor sem esett szét, csak persze már nem volt annyira szép, mint korábban - ebbe az okulár minősége is belejátszik, meg az is, hogy ilyen túlnyújtásnál a Barlow sem apokromatikus már. Kisebb nagyításokhoz visszatérve, a 180-220x körüli tartományban a kép viszont még tökéletes.

A Makszutov esetében észrevehető az APO-hoz képest kissé lágyabb kontraszt, de 200x alatti nagyításoknál a Hold esetében ez egyáltalán nem zavaró mértékű.

Következzen egy tesztfotó a Holdról. A kép az ED-APO primer fókuszában készült, hogy más optikai elemek hibái ne lehessenek hatással a minőségre. A képre való rákattintással megnyíló nagyobb képen levő feliratok tartalmazzák a készítés körülményeit, valamint néhány összehasonlító képet is kis keretben. A képen semmiféle utólagos, a minőséget befolyásoló átalakítást nem végeztem, attól eltekintve, hogy levágtam a felesleges részeket, valamint veszteségmentes tömörítésű PNG formátumba konvertáltam őket. A kép MaximDL-lel feldolgozott változata a galériában található. A Makszutovot az ég alatt sajnos csak vizuálisan tudtam kipróbálni, fotózni nem volt időm vele.

Bolygókon tesztelve a távcsöveket észrevehető volt némi kontrasztbeli különbség az apokromát javára, de meg kell mondani, hogy - valószínűleg a Makszutov nagyobb átmérője miatt - ez nem volt nagy mértékű. A következő Jupiter-kép az ED-APO TS-APO Barlowwal háromszorozott (1800 mm) fókuszában készült egy Philips ToUCam Pro II webkamerával, de nem mond túl sokat a távcső minőségéről, mert egyrészt eleve szürkeskálás (fekete-fehér) módban készült, másrészt távolról sem ideális körülmények közt (a tengerészeti szürkület is éppen csak elkezdődött, a bolygó is alig 20 fok magasan járt, meg a légkör is nagyon nyugtalan volt). A kép 300 frame legjobb 20%-ából lett összerakva a RegiStax nevű programmal. A bolygó mellett látható hold a Ganümédész.

Vezetőként használva a távcsöveket a fentieknél lényegesebb, hogy hány magnitúdós az a leghalványabb csillag, ami még elég jól látszik nagy nagyításnál ahhoz, hogy kényelmesen vezetni lehessen rajta. Mivel csak egy, 10 mm fókuszú megvilágított szálkeresztes vezetőokulárom van, a következő összeállításokat teszteltem:

a.) 80/600 APO - zenittükör - TS APO Barlow 3x - 10 mm-es vezetőokli (180x nagyítás)
b.) 80/600 APO - zenittükör - TS APO Barlow 3x - noname Barlow tubusa lencse nélkül - vezetőokli (kb. 240x nagyítás)
c.) 80/600 APO - TS APO Barlow 3x - zenittükör - vezetőokli (kb. 255x nagyítás)
d.) 102/1300 Mak - zenittükör - noname Barlow 2x - vezetőokli (260x nagyítás)

Végül is mindegyik összeállítást használhatónak találtam, bár arra nem maradt időm, hogy számszerűen meghatározzam a magnitúdókat. Az ED-APO simán bírja a 255x nagyítást, a csillagok képe még "egyben van", csak a légkör miatt hullámzik kissé. A Makszutov képe 260X-nál ugyan már kissé kezd szétesni, de a vezetéshez még megfelelő.

Végül következzen még két utolsó tesztfotó az ED-APO-val. Az első egy 94s expozíciós idejű nyers kép ISO800-on, az Auriga közepébe célozva az IC405 és IC410 közötti területbe (maguk a ködök ilyen rövid expozícióval természetesen nem látszanak). Ha netán valaki látni akarja eredeti felbontásban, megteheti a képre kattintva (érdemes, mert a távcső leképezése nagyon szép, egymástól alig néhány pixelnyire eső kettőscsillagok is szeparáltan látszanak rajta, ami nem rossz, mert egy pixel 2.58"-nek felel meg), de figyelmeztetnem kell, hogy a kép több, mint 3 megabájt :-)
A második viszont egy fedolgozott kép az Orion és Ikrek határán található NGC2174 jelű halvány "noname" ködről. A készítéskor az ED APO a 200/1000 Newton hátán "lovagolt", a nagyobb csővel vezettem 300x nagyításnál. A kép 6 db, rendre 224, 144, 270, 250, 316 és 384 másodperc expozíciós idővel ISO1600-on készült frame-ből lett összerakva sötétkép-levonás után. A képfeldolgozás a MaximDL-lel készült.

Összefoglalva az érveket és ellenérveket:

- A refraktor képe, amint az el is várható egy apokromáttól, jobb minőségű. Fényereje is nagyobb, így nagy látómezejű mélyég-fotók készítésére is alkalmas, vagyis nemcsak vezetőtávcsőnek jó - voltaképpen egy nagyon jó minőségű teleobjektívet is kapunk általa. A Holdra tökéletes, bolygót fotózni viszont kevésbé jó, mivel ahhoz azért hosszabb fókusz kell. Vezetőtávcsőként a hosszabb tubus miatt kissé nehezebben kezelhető - egyrészt a nagyobb forgatónyomaték miatt stabilabb rögzítés szükséges hozzá, másrészt (legalábbis Newton hátára szerelve, amikor az állvány lábait nem nyújthatjuk ki teljes hosszúságra) az okulár kényelmetlenül közel kerül a földhöz, ha a vezetőtávcső a zenitbe, vagy ahhoz 45 foknál közelebb néz.

- A Makszutov viszont nagyobb átmérője miatt több fényt gyűjt össze, aminek abban láthatjuk hasznát, hogy halványabb csillagok is megfelelnek a vezetéshez, ami több potenciális "jelöltet" jelent. A hosszabb fókusz miatt könnyebb elérni a vezetési nagyítást - úgy értem, nem kell nagyon rövid fókuszú megvilágított szálkeresztes okulár. A nagyobb átmérő azonos nagyítás esetén a nagyobb kilépő pupillát, így kényelmesebb betekintést biztosít. A kisebb fényerő miatt azonban önmagában mélyég-fotózásra kevésbé alkalmas (vagy egyáltalán nem, attól függ, mivel fotózunk). Bolygózni megfelelhet - már ha a főtávcsövünk erre nem lenne jó valami miatt.

A fentieket összevetve úgy néz ki, a Makszutovot nagyobb átmérőjével, hosszabb fókuszával és rövid tubusával az Isten is vezetőtávcsőnek szánta. Ha valaki kifejezetten csakis vezetőtávcsövet keres, valószínűleg jobban is jár vele, különös tekintettel arra, hogy az ára is csak kb. 2/3-a az APO árának. Ennek ellenére a magam részéről mégis az APO-ra szavazok, abból a megfontolásból, hogy így egy füst alatt kaphatok egy nagyon jó teleobjektívet is, amire amúgy is szükségem van a nagyobb kiterjedésű ködök miatt. Igaz, hogy nehezebb lesz kézzel vezetni a Newtont az APO-val, de ha végképp nem megy, majd vezetem az APO-t a Newtonnal, abban van fény bőven :-) A kézi vezetés nehézségeire pedig egy autoguider lehet a gyógyír...